Nagykőrös széles látókörű, magasműveltségű polgármestere, Dezső Kázmér 1925-ben alapította meg az Arany János Társaságot, majd 1928-ban tett alapítást – magángyűjteményeinek felajánlásával – egy múzeumra. A múzeum „hely hiányában” (épületet nem biztosított a város tanácsa) csak kiállítással erősíthette a kőrösi lokálpatriotizmust (köszönhetően Faragó Eszter óvónő önzetlen munkájának, adományának is). Jelentős fordulat a háború után következett be. A jogi diplomával rendelkező, történész vénájú városi tisztviselő, dr. Balanyi Béla vehette birtokba a romokban heverő huszárkaszárnya főtiszti épületét. Sajnos, ennek a páratlan műemléknek a nyugati végéből leromboltak húsz métert, lebontásra került a Ceglédi út melletti legénységi szárny, valamint a 150 méter hosszú lóistálló. A kaszárnya udvara eleinte krumpli termesztésre szolgált, majd labdarúgásra szolgált. A nagy „focimánia” még a klasszicista főépületet is veszélyeztette, mert lelátót akartak egyesek oda álmodni, de az épület mögött azonban padsor építettek a „szurkolók” számára..

A huszárkaszárnya főépületébe menekítette Balanyi Béla a városi levéltárat és a múzeumi gyűjteményeket. Mivel 1950-ben az újonnan megszervezett Bács-Kiskun megye központjába, Kecskemétre került – a kőrösi levéltári anyaggal együtt – levéltár igazgatónak, családjával továbbra is az épületben lakott, s a múzeum gondozása is reá hárult.

Az Arany kultusz terén előrelépés történt, amikor 1957-ben a gimnáziumban dr. Törös László lelkes magyartanár odaadásával kezdhette meg működését az Arany János Emlékmúzeum.

A múzeumügyben sarkalatos változás történt 1962-ben. Ekkor törvényi határozat értelmében hozták létre a megyei múzeumszervezeteket. Szerencsés módon a kőrösi múzeum is Pest megye múzeumszervezetébe kerülhetett, dr. Balanyi Béla múzeumvezetővel az élén. Igazi változás azonban 1971-ben állt be, amikor Pest megye és Nagykőrös város vezetése döntött abban, hogy a megye fejleszti a múzeumot. Sajnálatos módon torzóban maradt a fejlesztés: a múzeumot egy 10 méteres teleksávval választották le a kaszárnya területéről, s a „futball-lobby” eredményeként a „sport” került ki győztesen a kultúra küzdelmében (ma is ennek nyoma látszik).

A „fejlesztés” következményeként 1972-ben került a fiatal diplomás néprajzkutató történész Novák László Ferenc az Arany János Múzeum élére s egyben muzeológusának (1975-ben lett a KLTE doktora, 1987-ben az MTA kandidátusa, majd 1996-ban az MTA doktora). Ő örömmel jött Nagykőrösre, de megdöbbentette az, hogy valóságos „szemétdombra” került (az épület elejét „dzsumbuj” csúfította, mögötte pedig a „drukkerek” garázdálkodhattak.

Hatalmas munka várt a lelkes tudós palántára. Rendbe kellett tenni a műemléképületet (falszigetelés, festés, mázolás, parkettázás, központi fűtés, stb.stb.). Óvni kellet az épületet a műemléképület folyosóján, esőben ácsorgó „futballszurkolóktól” is. A múzeum klasszicista kosáríves folyosóján halomban álltak a néprajzi gyűjtemény tárgya, a raktárhelyiség zsúfolva. Raktárt kellett mielőbb biztosítani számukra.

A megyei és városi tárgyalások nagy hibája volt, hogy nem rendezték a műemlék kaszárnya sorsát (városnak fontosabb volt a labdarúgás, mint az Arany János kultuszát és a város történetét, kultúráját őrző múzeum). Valójában ez a párját ritkító objektum történeti nemzeti emlékhely. Az 1848/49-es szabadságharc idején fontos szerepet töltött be. 1848 őszén itt toborozták a Kossuth lovas szabadcsapatot, majd az abból szervezett 13. Hunyadi, valamint a . Károlyi huszárezredet. A szabadságharc leverése után katonai méntelepként működött a Habsburg önkényuralom idején, majd a lótenyésztésben is fontos szerepet játszott a második világháborúig. A (kőrösiek által csak „csődőrösnek” titulált) kaszárnya kiemelkedő szerepet játszott a város és a környező megyék lótenyésztésében is! Kihelyezett tagozata volt a neves mezőhegyesi ménesbirtoknak, valamint a kertgazdálkodók számára biztosította a melegágyhoz szükséges lótrágyát. Mivel a hadseregben a haditechnika fejlődése miatt feleslegessé váltak a huszárok, a világháború után sorsára hagyta az állam és a város ezt a páratlan értékű épületkomplexumot!

1974-ben megtörtént az Arany János Múzeum és az Emlékmúzeum egyesülése. Az országban egyedülálló Arany János nevét viselő múzeum hatalmas értéket képviselő régészeti, történeti, néprajzi, irodalomtörténeti, képzőművészeti gyűjtemények őrzésére, fejlesztésére és kiállításokban, kiadványokban történő közkinccsé tételére volt hivatott. Országosan is nemzeti kulturális intézmény rangjára emelkedett.

Dr. Novák László Ferenc sokirányú törekvései közé tartozott, hogy a nemzeti kincsünknek számító 48-as huszárkaszárnya rehabilitációja történhessen meg. Törekvése csupán kicsiny részben sikerült. A Millecentenárium méltó megünneplésére tervezte a múzeumnak helyet adó főtiszti szárny rekonstrukcióját, valamint a Nagy Tanárikar szoborcsoport és a Bor-Kalán honfoglaló nemzetség szimbólumának megvalósulását.

Akkor, a Történeti Nemzeti Emlékhely felett a Magyar Honvédség vállalt fővédnökséget. Ennek segítségével sikerült felépíteni a hiányzó épületrészt. Sajnos, a Ceglédi úti legénységi szárny felépítése nem valósulhatott meg (a kaszárnya területe a város tulajdonát képezte, és ma is az), de az Abonyi úti altiszti szárnyépület felújítására sem kerülhetett sor.

A lóistálló felépítése nem volt indokolt, de annak helyére tervezte a múzeumigazgató a Honvédhuszár Emlékművet (Lenkey János és gróf Károlyi István ezredparancsnokok huszártiszt alakjával), amelynek megalkotására örömmel vállalkozott a nagyszerű szobrászművész, Györfi Sándor.

A Múzeum mondhatni, az ország egyik jelentős tudományos központjává vált. Régészeti, történeti, irodalomtörténeti, néprajzi, építészeti, társadalom földrajzi un. „interdiplicionáris” konferenciák által a tudományok pótolhatatlan értékeit teremtette meg. Azáltal is, hogy az Arany János Múzeum kiadványsorozataiban könyv alakban is megjelentek az előadások,

Az Arany János Múzeum működésében hanyatlás következett be 2007-ben. Ekkor a felelőtlen megyei vezetés – minisztériumi jóváhagyással – megszüntette a tájmúzeumok önállóságát, a szentendrei megyei múzeumközpont telephelyévé silányítva le. A lefokozott Arany János Múzeum valóságosan gazdátlanná vált akkor, amikor dr. Novák László Ferencet nyugdíjazták 2010-ben. A sors kegyetlen fintora, hogy a felügyelet nélküli, a város központjában volt múzeumi raktárt kirabolták valamikor 2012 Karácsonya táján!

A múzeumok életében sajnálatos és beláthatatlan következményekkel járó fordulat következett be 2013. január 1-jével. Arany János múzeuma Nagykőrös város fenntartásába került – „kecskére bízták a káposztát” –, ugyanis a városvezetés korábban nem tartotta szívügyének a múzeumügyet, de a főhatóság rábízta (a nagy tudású, gyakorlott szakembereket menesztették, s a híres intézményt a művelődési központ alá rendelték).

Arany János születésének bicentenáriumi ünnepsége 2017-ben történt, amikor már a múzeum leépítése napirendenden volt. Már korábban lebontották a folyosón lévő „Fejfák a Duna-Tisza közén” nagyszerű protestáns népművészeti kiállítást, majd sor került a „Hej. Nagykőrös híres város…!” című állandó kiállítási monográfia felszámolására is (a Pest Megyei Iskolatörténeti Múzeumot már korábban felszámoltatta a városvezetés).

Mivel dr. Novák László Ferenc, – aki közel fél évszázadon át fejlesztette a múzeumot és őrizte az Arany-kultuszt, a város példamutató históriáját – nyugdíjba került, a kultúra „illetékesei” már tudomást sem kívántak venni – mind a mai napig! – létezéséről, munkásságáról.

A Bicentenáriumra való tekintettel az állam egy milliárd forintot adott a városnak a múzeumra. Sajnos, ebből a hatalmas összegből nem történt meg a műemléki rehabilitáció, nem épült fel a már említett legénységi szárny, nem került felújításra az altiszti szárny, de a Honvédhuszár Emlékmű is a jövő reménységei közé halasztódott megvalósulásra. A tervezett nagyfontosságú állandó kiállítások is sutba kerültek. Az egykori kaszárnya udvara, mint közösségi tér sem szolgálja a nemzeti történelmi hagyományainkat.

Az illetékes minisztérium támogatásával – komoly szakmai előkészítést nélkülözve – csináltak látványosságot a lebontott állandó kiállítás helyén, játszóházat és vendéglátó egységet a múzeumból. A már korábban rendbe tett, műemlékileg rekonstruált főtiszti épületre fordították a hatalmas támogatási összeget.

Ennek megalázó volta az, hogy a város és minisztérium illetékesei figyelmen kívül hagyták dr. Novák László Ferenc személyét. (A nyugdíjas igazgató véleményére senki nem volt kíváncsi!) Elkészült a „közérdekű muzeális gyűjtemény és kiállítóhely”.

Megdöbbentő az idetévedt idegen látogató számára, hogy nincsen már időszaki kiállítóhely sem. Van viszont „kávézó” annak helyén, na meg a műemléképület előtt (a Nagy Tanári-kar hátsó szomszédságában kocsmai terasz – csodálkozhatunk azon is, hogy a műemlékvédelmi főhatóság ezt engedélyezte). A mozgássérültek számára viszont nincsen akadálymentesített feljáró. A múzeum klasszicista épületét nem a műemléki jellegnek megfelelő téglakerítéssel szegélyezték. (a kaszárnya nagyobb részétől drótkerítés határolja le).

A múzeum pincéjéből rengeteg földet termeltek ki azért, hogy oda „vinotéka” kerülhessen. Ez szerencsére még nem valósult meg. Pedig ha megkérdezték volna a múzeumigazgatót, akkor rádöbbentek volna arra, hogy mivel a kaszárnya főépülete az egykori Gáttó partján épült az 1830-as években, annak pincéjét a talajvíz elönti! „Kocsmának” nem alkalmas..

Megtévesztő, hogy a múzeumépület ragyog, mint a „Salamon-töke”, azaz kivilágítást nyert, mint ezer évvel ezelőtt a mai visegrádi Salamon-torony, ahová Salamon királyunkat zárták be és töklámpással világították az építményt, nehogy megszökjön az egykori uralkodónk. Erre nagy szükség volt valójában. Csak, hát az egykori kaszárnya mögöttes része nagy hiányról tesz tanúbizonyságot. Üresen tátong annak ellenére, hogy még kosárlabda pályát (kettőt!) is raktak oda.

A „felújított”, átalakított muzeális intézmény átadása 2018 októberében történt. A magasrangú állami vezetők társaságában a város polgármestere is – mint a létesítmény „főigazgatója” – szólt a meghívott vendégsereghez üdvözlő beszédében. Sajnálatos módon, a múzeumot valóságosan is megteremtő és nagyszerű intézménnyé fejlesztő dr. Balanyi Béláról és dr. Novák László Ferencről említést sem tett. Pedig, a méltánytalanságon túl azt is meg kell említeni, hogyha Arany János múzeuma nem kerül megyei fenntartásba, s élére nem került volna az ambíciózus szakember, akkor Nagykőrös nem vált volna a patinás város legfőbb idegenforgalmi tényezőjévé és a messziről idelátogatók csak azt tudták volna, hogy Arany János, nemzetünk halhatatlan költője nem szeretett ebben a városban élni.

Dr. Novák László Ferenc alapítványi és egyéb erőfeszítéssel valósította meg a Nagy Tanári-kar Emlékművet, amely Varga Imre szobrászművész önzetlen támogatásával készült el. A jeles műalkotás 1996. augusztus 20-án került felavatásra a magyar oktatás millenniuma tiszteletére is (a Bor-Kalán honfoglaló emlékművel együtt). Az emlékmű azt a hét akadémikust ábrázolja, akik Arany Jánossal együtt tanítottak a kőrösi református gimnáziumban (egymás mellett állnak: Szász Károly – Arany János – Szabó Károly – Salamon Ferenc – Szigeti Warga János – Szilágyi Sándor – Tomory Anasztáz). A Magyar Tudományos Akadémiát krómacél tympanon szimbolizálja, s a tábláján olvasható, hogy „Állítatta Nagykőrös Város Közönsége Dr. Novák László Múzeumigazgatósága Idején”.

Kőrösi Embör