Ebből a válaszból két dolgot lehet kikövetkeztetni. Egyrészt azt, hogy az illető fél politikai véleményt mondani, másrészt pedig, hogy ez ne legyen olyan feltűnő, a saját szakmájába, vagy hivatásába menekül.

Pedig a XXI. században egy adott társadalomban az egyénnek illene tudatosan élni, véleményét kinyilvánítani és felvállalni, mert csak így tud létezni egy szabad, demokratikus társadalom.
Sajnos a magyar nép történelme azt mutatja, hogy ez a nép évszázadok során részben idegen hatalom befolyása és uralma alatt élt, ami egy túlélési technikát hozott létre a magyar népben. Már a közmondások is erre utalnak: ne szólj szám, nem fáj fejem, vagy másképpen fogalmazva: szólj igazat, betörik a fejedet.

Ez a mentalitás egyáltalán nem egy felvilágosult, a társadalomban tudatosan élő ember hitvallása, hanem az elnyomott vazallus, jobbágy mentalitása hűbérura felé. Akkor, amikor ma Magyarországon a politika mindenüvé befurakodott, így a kultúrába, a tudományos életbe (lásd a CEU és az Akadémia hatalom által kikényszerített vesszőfutását), de a szürke hétköznapok államosított médiájába is.

Véleményem szerint magának a kultúrának van egy politikán túli általános felelőssége is, mely csak akkor képviselheti a közösséget, ha a kultúra küzd az emberi egyéni autonómiáért, melyet a manapság regnáló rezsim lényegében felszámolni akar.

Sok tisztességes ember jutott arra a sorsra, hogy megélhetése miatt nem mer tárgyilagos véleményt sem mondani, hanem szolgalelkűen végrehajtja azt a saját szakmájában, vagy kultúrájában, melyet a műveletlen, pénz által vezérelt hatalom diktál neki.

Az emberek zöme nem veszi észre, hogy ez a mentalitás, mármint a politikától és a véleménynyilvánítástól való elzárkózás, és a szakmába, hivatásba való menekülés, alapjaiban ássa alá a demokrácia intézményrendszerét.

Az ilyen magatartást tanúsító emberek nem veszik, vagy nem akarják észrevenni, hogy a hatalmi gőg által vezérelt politika még a saját szakmájukban is utoléri őket.

ábrahám