A demokráciában szabadon mindenki elmondhatja a véleményét, és ezért nem jár úgymond megtorlás, retorzió, sőt kirekesztés, mint például egyes diktatúrákban, mely diktatúrákat már a magyar nemzet is átélt történelme során.
A francia forradalom és az amerikai függetlenségi nyilatkozat modern alapköveit rakta le a ma létező demokráciának. Ezek szerint vannak pártok, melyek választások útján kerülnek hatalomra, és e pártok képviselői az ország parlamentjében vitatják meg nemzetük ügyeit. A demokráciára jellemző, hogy általában négyéves ciklusonként újraválasztják a vezetőket. Például az Egyesült Államokban az is elő van írva, hogy az USA elnöke csak két cikluson keresztül, azaz nyolc évig lehet e cím birtokosa. Harmadik ciklus már nem létezik, azaz a két ciklusát betöltő elnök harmadszorra már nem válaszható újra. Ezzel azt akarták megakadályozni az alapító atyák, hogy ne alakulhasson ki az elnök körül személyi kultusz, vagy korrupció, mely viszont Dél-Amerikában, de Európában is elég gyakori jelenség volt. És sajnos ma is az.

A hatalomra kerülő pártok adják az adott ország kormányát, azaz a miniszterelnököt és a minisztereket, akik a minisztériumokat irányítják. Így természetesen kialakul egy olyan struktúra, mely a hatalmat képviselő pártokból és az ellenzéket alkotó pártokból áll.
Egy adott cikluson belül az ellenzéknek természetesen kiemelt szerepe van, hiszen az ellenzéki pártok figyelik és felügyelik a közélet tisztaságát, míg a hatalmon lévő pártok feladata a kormányzás.
 

Mindig – egy demokráciában – a győztes pártokon szokták számonkérni a választási ígéreteiket, mert nekik van lehetőségük, hatalmuk ígéreteiket megvalósítani. Ellenzékbe került pártokon nem lehet számonkérni a választási ígéreteiket, hiszen egy demokráciában nem ez az ő feladatuk, de erre lehetőségük sincs, hiszen nem a hatalom birtokosai.
Egy demokráciában kialakulhat az úgynevezett váltógazdálkodás, amikor az ellenzéki pártok kerülnek hatalomra, s a korábbi hatalom pártjai ellenzékbe. Ennek lehetősége a választásokkal adott, amikor is a nép dönti azt el, hogy kit juttat be a hatalomba, és kit ellenzékbe. Ez persze nem egy végleges minősítés, hiszen, mint fentebb írtuk, az ellenzék feladata legalább olyan fontos egy demokráciában, mint a hatalomra jutott pártok tevékenysége, de más a feadatuk.
A demokrácia tehát kiküszöböli a véráldozatot, amikor már egy zsarnoki rendszer, mely minden független pozíciót elfoglalt a társadalomban, és bedarálta maga alá, a nép számára elviselhetetlenné és kibírhatatlanná vált, és csak forradalom útján lehet már megdönteni.
 

Sohasem vezetett az jóra – mert hisz emberek vagyunk -, hogy valaki évtizedeken át birtokolja a hatalmat.
Előbb-utóbb az ilyen személy diktátorrá válik, személyisége torzul, mert mindig azt hiszi, hogy neki van igaza. És amit ő kimond, azt megfellebbezhetetlenül végre kell hajtani.
Julius Ceasar is ebbe a hibába esett, akit végül is kr.e. 44-ben március 15-én öltek meg. Az összeesküvő gyilkosok között saját fogadott fia, Brutus is ott volt. Pedig Julius Ceasarnak elévülhetetlen érdemei voltak a Római Birodalom kiterjesztésében, mint hadvezérnek, mégis a zsarnokság szimbólumává vált a demokratikus Rómában.
Azóta is róla nevezik el a diktátorokat cezaromániásoknak.

E kis történelmi kitérő után, beláthatjuk, hogy Churchill szavaival élve, a demokrácia nem a legjobb dolog, de nincs jobb nála. Igen, a demokráciát meg kell becsülni, és öntudatos állampolgárokként meg kell azt őrizni, azaz véleményt kell formálni a dolgokról, a legjobb belátásunk szerint, és ezzel a véleményünkkel el kell menni szavazni.
Ha az állampolgárok függetlensége megszűnik, és nem nyilvánítanak véleményt, feudális alattvalókká válnak, és máris elérkeztünk a demokráciából a félfeudális diktatúrába.
A XXI. század kifinomult diktatúrái egzisztenciálisan fenyegetik és tartják félelemben a népet, míg a XX. században hajnalban jött a fekete autó az önálló véleményt nyilvánító állampolgárért, akit aztán börtönbe zártak, esetleg koholt vádak alapján kivégeztek, vagy átnevelő táborokba küldtek.
Ez ma már hál’ istennek nem így van, de az egzisztenciális fenyegetettség talán még alattomosabb ennél a fentiekben részletezett „módszernél”.
 

Kedves Olvasó! Mindezek után azt tanácsolom Neked, hogy a demokrácia érdekében, tudatos szavazóként, menj el szavazni!

ábrahám