booked.net

Hírdetés

Notesz - Tényleg háborúban állnánk?

2018. március 15., csütörtök 14:33

Magam rendkívül csodálkozom állandóan háborúzni akaró miniszterelnökünkön, aki 2010. óta folyamatosan feltételezi, hogy minket, magyarokat, de legfőképpen az ő kormányát az EU, Soros György, és más rosszakarók állandóan támadnak, és ezért nekünk folyamatosan védekeznünk kell, azaz egyelőre hidegháborúban állunk európai környezetünkkel.

Persze, tudom én, hogy a háború kifejezést még miniszterelnökünk átvitt értelemben használja, de mégsem kellene ezt a rossz emlékű szót állandóan hangoztatnia, és ezzel fenyegetőznie, vagdalkoznia.

A népességen belül az idősebbek – sajnos, akik egyre fogyatkoznak – bizony átélték a II. Világháborút, és nagyon rossz emlékeket ébreszt bennük ez a szó, de nekem is, aki a háború utolsó évében születtem, és gyerekfejjel átéltem a reménytelenséget, a szegénységet, mivel apám csak hároméves koromban térhetett vissza az orosz hadifogságból…
Miniszterelnökünk, Orbán Viktor legyen hálás a jó Istennek, hogy – koránál fogva – nem részesülhetett ilyen „élményekben”, és voltaképpen azt sem tudja, hogy milyen az igazi háború.

Miniszterelnökünknek hiányzik az életéből az a gyermekkori élmény, hogy milyen egy háború, milyen egy háború után kifosztott ország, és milyen a háború által kiváltott félelem.

Bizonyára nem üldögélt Budapesten a háború alatt több hónapon át egy pincében, mint nagymamám, mely egy őrült, hatalommániákus embernek az emberiség elleni bűntette volt, mely több tízmillió ember halálát váltotta ki. Óriási vérveszteséget okozva Európának. A hatmillió civil, deportált zsidó Holokauszt áldozatról már nem is beszélve.

Nem lenne szabad – a magyar közmondás szerint – az ördögöt a falra festeni, és azzal állandóan érvelni. És ebben az országban egy háború-pszichózist fenntartani.

Miniszterelnökünk is felnőtt ember már, legalább is korát tekintve, de ne akarja megtudni azt, hogy milyen egy igazi háború.

A valóság azonban az, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjai vagyunk, miközben Kelet felé kívánunk nyitni. A magyarok több mint 70 %-a Unió párti. Mi viszont, mármint a magyar kormány meg akarja állítani Brüsszelt. S ezt plakátokon is fennen hirdeti.
Sikerült már ellenségképet is találni a 86 éves Soros György személyében, aki ellen már - legalább is a KDNP-s  Aradszky képviselő úr állítása szerint - a rózsafüzért is bevetettük, mint a patás ördög ellen.

Magyarország kis nemzet, mely méreténél fogva nemhogy az európai történelmet, de a világtörténelmet végképp nem tudja irányítani és komolyan befolyásolni.

Ezt be kellene látnia Orbán Viktornak és a magyar kormánynak is, és nem kellene olyan kijelentéseket tenni, hogy nemsokára győzni fogunk Európa és a világ ellenében is.

A világ most éppen nagyot változik, és vigyázni kellene arra, hogy ebből a globális változási folyamatból ne megint vesztesként kerüljünk ki, mint a XX. század rosszemlékű I. és II. világháborúiból.

ábrahám

Kapcsolódó hírek

Programajánló

Hírdetés

Minden jog fenntarva