Úgy tűnik, manapság a kínaiak által feltalált tűzijáték kezd tragikussá válni a magyarokra vonatkozóan. A korábbi gyakorlat miatt állatvédők már tiltakoztak a tűzijáték ellen arra hivatkozva, hogy a háziállatok zöme, de kiemelten a kutyák nem bírják a hangos durrogtatással járó tűzijátékot, és ezért többezer kutya szökik el otthonról Magyarországon, melyeknek nagy része már nem talál vissza szeretett gazdájához.
Igen, a tudatlan állatok számára a tűzijáték háborús állapotnak tűnik, ami eszeveszett félelemmel és rémülettel tölti el őket, és ezért hagyják el otthonukat.
Sokan javasolták ezért, hogy a tűzijátékra szánt pénzt állatvédő egyesületeknek kellene átutalni, ezzel is segítve a menhelyen lévő állatokat.
Humanitárius szempontból azonban van egy másik igen fontos kezdeményezés is: nevezetesen a tűzijátékokra szánt pénzt éhező gyermekek megsegítésére kellene fordítani, hiszen belőlük ebben az országban több tízezren vannak.
Hát, igen, lehetne ezt a pénzt okosabban és hatékonyabban felhasználni, nem pedig öncélúan eldurrogtatni több százezer, esetleg milliós értéket egy városban. Ezt sok önkormányzat már be is látta, és a fenti javaslat szerint cselekszik, viszont ami most Nagykőrösön szilveszterkor történt, az minden várakozást felülmúlt.
Az önkormányzat ugyanis visszafogottan ünnepelt, viszont a lakosság egy része már este nyolc órakor elkezdte a durrogtatást, ami városi szinten egészen hajnalig tartott.
Magam nem értem, hogy felnőtt emberek abban leljék örömüket, hogy órákon keresztül parkolókban több százezer forint értékű tűzijátékot eldurrogtatnak szilveszterkor, megzavarva ezzel mások nyugalmát, és egyáltalán nem figyelembe véve az állatvédők javaslatát, megriasztva ezzel rengeteg háziállatot.
Magam kénytelen voltam a kutyával virrasztani, mert annyira félt és reszketett, vonyított a szobában.
Másnap az interneten, január elsején lehetett látni azt a sok szerencsétlen állatot, akiket a hivalkodó tűzijátékozás teljesen megzavart és hontalanná tett. A szerencsésebbeket befogadta valaki, és a befogadó keresi a kutyus igazi gazdáját, de nagyon sok elkóborolt eb nem talált vissza gazdájához, aki azóta is keresi.
Nem hiszem, hogy ez lenne felnőtt emberek számára a szilveszteri szórakozás. Ezt én magam részéről hivalkodásnak és primitív kivagyiságnak és önmutogatásnak tartom.
Ha valaki csak ezzel tud kitűnni a többiek közül, akkor azt tanácsolom, hogy ezt ne tegye, egyrészt állatvédelmi szempontból, másrészt pedig saját magáról rántja le a leplet, hogy ő csak tűzijátékkal tud kitűnni a sokaságból.
ábrahám