Dél-Pest megye közéleti hetilapja//NAGYKŐRÖS•ABONY•CSEMŐ•JÁSZKARAJENŐ•KOCSÉR•Kőröstetétlen•NYÁRSAPÁT•TÖRTEL
2018. március 26.
A régi mondást talán a címben megfogalmazottakra lehet lefordítani, mert az eredeti így szólt:...
A kultúrházban működő Nyugdíjas Pedagógusok Klubjáról: „Vagy jót, vagy semmit!”...
Csemő Község Önkormányzata pályázatot hirdetett a Csemői Ladányi Mihály...
Tavaly vette kezdetét a Váci Egyházmegye Vidékfejlesztési Irodájának kiskerti programja Kertelek...
„Amikor Nyerges Józsefné kolléganőmmel tervezgettük ezt a programot, örömmel gondoltunk vissza az...
Egy budapesti állatvédő egyesület tagjait Abonyba szólította a kötelesség március...
Az MSZP utcafórumot tartott Nagykőrösön a Deák téren március 2-án, amelynek vendége...
A Népszava írta meg, hogy a kórházigazgatók új feladatot kaptak a nyakukba, központi...
„Elsöprő Fidesz-győzelem Kiskunhalason – Hódmezővásárhelyen ellenzéki lett a...
A közbeszerzési eljárás eredményeként 2017. október 1. napjától a teljes körű...
Választási fórumot rendezett az MSZP és a DK Cegléden a Kossuth Étteremben február...
Nyársapáton a József Attila út és az Ugyeri út kereszteződésében található...
Eseményekben, és fordulatokban gazdag történelmünk folyamatában nincs még egyetlen olyan korszak, mint...
(„A kollektív bölcsesség az marhaság! A kollektív hülyeség az...
Minden írás jó a politikában, kivéve a nekrológot!
Az elmúlt héten telefonon fordult hozzánk egy olvasó, aki elmondta, hogy egy iskolás korú gyermeket...
Mint ismeretes, az állam közel 1 milliárd forintot adott a nagykőrösi önkormányzatnak az...
Igazuk van azoknak, akik jogtalannak tartják az Állami Számvevőszék indoklás nélküli, és...
Egy képviseleti demokráciában a képviselők a népet képviselik, s nem pedig fölötte uralkodnak,...
Elismerésre és támogatásra méltó a diákoknak, a pedagógusoknak és a...
A február 25-i hódmezővásárhelyi polgármester választáson igen nagyarányú...
Mottó: Nincsenek NAGY DOLGOK! – Kisemberek vannak.
A mindig borostás papot a népi nyelv egyszerűen csak szőrzetesnek hívja.
A HVG március 1-i számában jelent meg Dobszay János vezető szerkesztő...
Budapest, 2019. március 3. szombat (MSZF)
Felvetődik az egyszerű állampolgárban is a kérdés, hogy mit üzen a hódmezővásárhelyi...
Legalább is Pócs János Fideszes országgyűlési képviselő szerint, aki Orbán Viktor...
Ez a francia eredetű mondás jutott eszembe annak kapcsán, amit a rendszerváltás óta a magyar...
Az I. világháború centenáriuma, és a doni katasztrófa 75 éves évfordulója...
A februári időszakot megtölti a vidámság és a jókedv.
H.H: Az elmúlt héten az abonyi Polgármester Asszonnyal beszélgettem. Elsősorban arra voltam...
Három település adományozta a járművet, amelyet 2018. február 22-én vettek át a Pest...
Jócskán az országos átlag fölött teljesítettek matematikából a végzős, Somogyis...
Hetek óta Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak ügyétől, az Elios-botránytól hangos az...
Az MSZP Nagykőrösi Szervezete a nagykőrösi MTESZ székházban rendezte meg a szocialisták által is...
Az (i) monogramot használó szerző (Lőrinczy?) valóságos dicshimnuszt kerekítve idézi Balog...
Lakossági fórumot rendezett az elmúlt héten a Jobb Nagykőrösért Egyesület.
A városi pedagógus klub idei második rendezvénye, a szokásos látogatottságának –...
A Fidesz fényszakértői feltalálták azt a lámpát, mely sötét fénnyel...
Felvillanhat a kérdés: olyan közismert szerző, átvitt értelemben – minthogy könyveire...
Mottó: Nincsenek NAGYDOLGOK! Kisemberek vannak.
Szombaton, 17-én hivatalosan is elindult a választási hajrá. Meg is érkezett az első négy...
Olvasom a helyi újságban, hogy a polgármesteri hivatal az utóbbi időben milyen sok családi...
Mára köztudott – testületi határozat is van rá! –, hogy ennek az évnek az őszén...
Az egyszeri politikus szerint minden negyven év fölötti pasi már csak a tizenöt év alatti...
Lapunk tavaly októberben már feltette a kérdést, hogy a nagykőrösi Cifrakerthez hasonlóan miért...
A HVG február 22-i számában található Hamvay Péter...
Az átlagpolgár azt hinné, hogy egy Czira Szabolcshoz hasonló ember, akinek évtizedes...
A politikai helyzet - mint mondani szokás volt – fokozódik. Beindult a kampány, és bizony április 8-ig...
Egyes orvosok, ha nem tudják a betegség pontos okát, akkor arra hivatkoznak, hogy vírus támadta meg az ember...
Húsz esztendős lett idén a Dalma Dance Club Sportegyesület, melyet Győrfi Dalma hozott létre...
2013.09.19.
2013.09.18.
2013.09.17.
2013.09.16.
2013.09.15.
2013.09.06.
2013.09.05.
Adatvédelmi irányelvek