Először is a szó értelmét kell tisztáznunk. A populus latinul népet jelent, és a populizmus ilyenformán azt jelenti, hogy ez egy olyan politikai irányzat, amely a nép kedvében kíván járni. Azaz olyan intézkedéseket és beszédeket mond az ilyen politikus, amely az egyszerű nép többségének tetszik.

Mindjárt, írásunk elején szögezzük le, hogy a magyar nép tulajdonképpen soha nem élt demokráciában. Az is jellemző a magyarságra, és történelmünk fényes bizonyítékát adja annak, hogy a korábbi forradalmakat leverő politikusokat utóbb álságosan dicsőítik. Sőt a rendszerüket visszasírják.

Óriási tömeg vonult az utcára a közelmúltban, hogy tiltakozzon az ország legnagyobb független hírportáljának, az Indexnek az ellehetetlenítése ellen.

Sokan vitatkoznak mostanában azon, hogy tulajdonképpen mi is a sajtószabadság, és ezen belül mi az újságírók feladata, és mondjuk ki, hivatása.

Péntek hajnalban kettős gyilkosság történt a budapesti Deák téren. Információk szerint két, körülbelül tízfős társaság szólalkozott, majd verekedett össze. A manapság oly divatos „konfliktuskezelő”, a bicska (kés) is előkerült. A megkéselt két fiatal huszonegy és tizenhat éves volt, az utóbbi szinte még gyerek. A rendőrség elfogott több embert is, köztük a feltételezett gyilkost, aki büntetett előéletű. Röviden ennyi a hír, ami már önmagában is megrázó, az értelmetlen halál tipikus esete.

Azt gondolom, hogy a demokráciában tisztelni kell az embert. Nem szabad, hogy bőrszíne, vallási hite, és egyéb más tulajdonsága szerint megkülönböztessük.

A magyar országgyűlés elnöke – aki nem mellesleg jogász végzettségű – dr. Kövér László nemrégiben azt találta mondani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak: „A fékek és egyensúlyok rendszere – bár én nem tudom, hogy Önök mit tanultak itt -, de az egy hülyeség, azt felejtsék el. Mert annak semmi köze sincs se a jogállamhoz, se a demokráciához!” (Sic!)

Mostanában eljátszok magamban azzal a gondolattal, hogy hirtelen 2019-ben megjelenne a rendszerváltáskori liberális Orbán Viktor. Feltételezem, hogy csodálkozva és értetlenül nézne szét, hogy egyáltalán mi zajlik ebben az országban, és a fiatalokra jellemző hevességgel, igazságérzettől túlfűtve, mint tőről metszett liberális, próbálná megdönteni a mostani, egypártrendszerre hajazó, diktatórikus, illiberálisnak mondott rendszert. Úgy, mint harminc évvel ezelőtt a kommunista egypártrendszert.

Így tett Boris Johnson is, Anglia miniszterelnöke. Ő mindenáron megállapodás nélküli Brexitet akar az Európai Unióval, mely beláthatatlan következményekkel járt volna az EU-ra, de Angliára nézve is, mind gazdaságilag, mind politikailag.

Most az őszi önkormányzati választások előtt egyre-másra érzékelhetjük, hogy az ellenzéki jelölteket ért, és jogszerűnek álcázott atrocitások tulajdonképpen a valódi demokráciát kérdőjelezik meg.

Hazánk szűk tízmillió lelket számlál, ami – lássuk be – európai viszonylatban is kevés, világviszonylatban végképp nem jelentős.

Nem oly rég volt olvasható lapunknak az a sorozata, aminek eredetijét még 2010 tavaszán tettük közzé. Benne annak a tizenkét kőrösi „atyánkfiának” a visszaemlékezését, akik valamilyen mélységben, de szerepet vállaltak az un. „rendszerváltás” helyi eseményeiben. Kialakulásában, és a helyi közélet megújításának kísérletében. Akkor, majd mindegyik nyilatkozónk csalódottságának adott hangot!