Kevés információ maradt fenn a város korabeli, az 1944-45-ös „felszabadulást” követő hétköznapjaiból. Az 1945-ben, „Nagykőrös Népe” címen újraindult helyi újság szerkesztői hosszasan hezitáltak, a hetilap politikai elkötelezettsége körül. Ameddig lehetett követték Kőrös mezőváros mértéktartó, és a város mértékadó – polgári! – közvéleménye által elfogadott tájékoztatás gyakorlatát, és hangvételét.

Az elmúlt év szokatlanul bőséges csapadéka igazolni látszik a Kárpát-medence „kontinentális” időjárásáról kialakult évszázados tapasztalatokat, és tudományos magyarázatot: vagy katasztrofálisan kevés a víz, vagy sok van belőle. Ugyanakkor ennek ellentmondanak, a Duna-Tisza köze közeli elsivatagosodásáról szóló tudományos jóslatok. Hétköznapi emberként nem tudjuk mi az igazság ebből a kataszrófális kiszáradásból. Az viszont tény, hogy az idei nyár-utó, és főként az ősz gyakorta ránk zúduló égi áldás csapadékösszlete, már eddig is minden korábbit felülmúlt! Már-már úgy látszott, még nincs vége…

Előző számainkban két olyan kertészeti áru kereskedelmét mutattunk be a T. Olvasónak, mely a száz évvel ezelőtti, és a néhány évtizeddel későbbi Kőrös kertészeti kultúráját méltán tette Európa-szerte ismertté. Ezek – az uborka, és a meggy – mellett elsősorban a „salyáta” említendő, melyhez minőségben egyedül a Fertő-tó melletti osztrák Nezsider – ma Burgerland, Neusiedl am See – salátája volt mérhető. Piaci vonatkozásban kétségtelen előnye a Bécshez való közelségében rejlett!

Amint iskolában tanultuk, a Mohácsi csata 1526. augusztus 29-én történt. 2026-ban lesz tehát az ütközet 500 éves évfordulója. Erre felkészülve az idén immár a harmadik komoly feltárást kezdték meg a kutatók a csata feltételezett színhelyén. Eddig öt tömegsírt találtak, és jelenleg a legkisebb, 3-as számú sír részletes feltárása folyik. Ebben 300 körülire becsülik a halottak számát.

A rendszerváltáskor, 1990-ben magam azt gondoltam, hogy ez a sokat szenvedett nép, a magyar, élni tud a történelem adta lehetőséggel, mely Gorbacsov, akkori szovjet elsőtitkár, és Georg W. Bush amerikai elnök Máltán történő megállapodása jelentett. Ennek értelmében a szovjetek visszavonultak azokról a kelet-európai területekről, így hazánkból is, melyet a II. Világháború után ítéltek meg a Szovjetunió számára a Jaltai Egyezmény értelmében.

A honi történelemben fogalommá lett „három város” – Cegléd Nagykőrös, Kecskemét –, zivataros múltunk évszázadaiban jól megfértek egymás szomszédságában, bár társadalmuk, gazdaságuk más úton-módon fejlődött.  Rivalizálásról csak a XIX század utolsó harmadától beszélhetünk.

2010. augusztus 20-án, István Királykor rendezett városi ünnepségen „Postumus Pro Urbe” kitüntetéssel ismerte el a város – nem kevés késéssel! – mindeddig legsikeresebb polgármesterének kerek húszesztendős – (1924-1944!) – önzetlen polgármesterségét.

Napjainkban már az okokat is érdektelen kutatni, miért lett sereghajtó a történelmi „Három város” – Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét – versenyében, a mi kisvárosunk… Be kell lássuk, „lemaradtunk,mint a borravaló!” – mondja a közmondás…

folytatás

Úgy tűnik az érdekelt városok egyetértettek a fenti gyanúval, ezért puhatolódzó tárgyalások kezdődtek a „legfelsőbb helyen” a határidő-módosítás lehetőségével kapcsolatosan. Erre utal Kőrös városához íródott levél:

Mindenekelőtt szeretnék elnézést kérni a kedves olvasótól, hogy a szokásos politikai írásaimtól eltérve, ezenkívül eredeti szakmámtól is elkalandozva – mondhatni – idegen területekre csatangolok el. Mentségemre legyen mondva, a történelmi jellegű írások, de nem történelmi regények(!), mindig is érdekeltek. Azok az írások, amiket régi korok írói vetettek papírra, vagy éppen a nagy eseményeket átélt emberek írtak le.

Sok oka van – lehet? – a ténynek, hogy életkörülményeink döntő hányadát természetesnek, „magától értendőnek” fogadjuk. Olykor magyarázzuk is! Bizony eszünkbe sem jut, hogy a „modern élet” valamennyi vívmánya mögött emberi teljesítmény rejtezik! Elődeink spekulációs képessége, készsége, nem egyszer zsenialitása révén jutottunk napjaink komfortjának valamennyi eleméhez. Például az iható vízhez…

Előzőleg, Mierka Károllyal kapcsolatban említettük Ullrich Edénét, aki Mierkáék neveltlányaként került az országba, majd Kőrösre is. Bauer Zsuzsanna néven született szintén Brusperkben, 1832-ben. Arra nézve semmi adatot nem találni, hogy miért, és miként került a Mierka családba. Bizonyosan nem azért, mert a családban kevés lett volna a saját gyerek, hiszen – rajta kívül – két fiút, és két lányt neveltek. Utólag is megállapítható, hogy népes család voltak! Erre megbízható bizonyítékként szolgál a helyi levéltárban őrzött gyászjelentés, melyben Mierka Károlyt gyászoló családtagok fel vannak sorolva. Szám szerint tizenöten: