Kevés információ maradt fenn a város korabeli, az 1944-45-ös „felszabadulást” követő hétköznapjaiból. Az 1945-ben, „Nagykőrös Népe” címen újraindult helyi újság szerkesztői hosszasan hezitáltak, a hetilap politikai elkötelezettsége körül. Ameddig lehetett követték Kőrös mezőváros mértéktartó, és a város mértékadó – polgári! – közvéleménye által elfogadott tájékoztatás gyakorlatát, és hangvételét.

Az elmúlt év szokatlanul bőséges csapadéka igazolni látszik a Kárpát-medence „kontinentális” időjárásáról kialakult évszázados tapasztalatokat, és tudományos magyarázatot: vagy katasztrofálisan kevés a víz, vagy sok van belőle. Ugyanakkor ennek ellentmondanak, a Duna-Tisza köze közeli elsivatagosodásáról szóló tudományos jóslatok. Hétköznapi emberként nem tudjuk mi az igazság ebből a kataszrófális kiszáradásból. Az viszont tény, hogy az idei nyár-utó, és főként az ősz gyakorta ránk zúduló égi áldás csapadékösszlete, már eddig is minden korábbit felülmúlt! Már-már úgy látszott, még nincs vége…

Előző számainkban két olyan kertészeti áru kereskedelmét mutattunk be a T. Olvasónak, mely a száz évvel ezelőtti, és a néhány évtizeddel későbbi Kőrös kertészeti kultúráját méltán tette Európa-szerte ismertté. Ezek – az uborka, és a meggy – mellett elsősorban a „salyáta” említendő, melyhez minőségben egyedül a Fertő-tó melletti osztrák Nezsider – ma Burgerland, Neusiedl am See – salátája volt mérhető. Piaci vonatkozásban kétségtelen előnye a Bécshez való közelségében rejlett!

Czira Szabolcsnak írt levelében Prof. Dr. Ö. Kovács József megyei főigazgató-helyettes arról adott tájékoztatást, hogy korábbi egyeztetésük alapján „a jobb feltételek biztosítása érdekében a Magyar Nemzeti Levéltár Nagykőrösi Fióklevéltárában őrzött iratainak Budapestre költöztetése zökkenőmentesen befejeződött”.

Mielőtt a piac történetére kerítenénk sort, nem hagyhatjuk szó nélkül a tényt, a meggy, saláta, uborka társaságában más gyümölcsfélék is jelentős mennyiségben kerültek a kőrösi piacra. Illetve onnan külföldre.

Hiába minden fáradozás, képtelenség rájönni, hogy az „ugorka” mellett, miért éppen a „möggy lött” és maradt a kőrösi homok nem minden ok nélkül elhíresült kertészeti produktuma. Erre vonatkozóan nem találni semmiféle magyarázatot!

Azért írtam, hogy „kőrösi”, mert valamikor a XIX. század első harmadától egyre kapósabb lett Európában, és így ismerték, mint a saláták alapanyagát. Konkurenciát jelentett a korábban ismert, Prága melletti Znaimban termesztett uborka-változatnak, mely kissé kesernyés, és állagát tekintve keményebb, és nagyobb méretű volt a miénknél.
A versenyben a kőrösi uborka jól állta a sarat, mert édeskés, kellemes zamatú, és roppanós, tömör állagú volt. Két problémája azért volt: kissé távolabbra esett Európa piacaitól, és nálunk még nem ismerték a savanyítás módját, míg Znaimban a csehek igen.

A honi történelemben fogalommá lett „három város” – Cegléd Nagykőrös, Kecskemét –, zivataros múltunk évszázadaiban jól megfértek egymás szomszédságában, bár társadalmuk, gazdaságuk más úton-módon fejlődött.  Rivalizálásról csak a XIX század utolsó harmadától beszélhetünk.

2010. augusztus 20-án, István Királykor rendezett városi ünnepségen „Postumus Pro Urbe” kitüntetéssel ismerte el a város – nem kevés késéssel! – mindeddig legsikeresebb polgármesterének kerek húszesztendős – (1924-1944!) – önzetlen polgármesterségét.

Napjainkban már az okokat is érdektelen kutatni, miért lett sereghajtó a történelmi „Három város” – Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét – versenyében, a mi kisvárosunk… Be kell lássuk, „lemaradtunk,mint a borravaló!” – mondja a közmondás…

folytatás

Úgy tűnik az érdekelt városok egyetértettek a fenti gyanúval, ezért puhatolódzó tárgyalások kezdődtek a „legfelsőbb helyen” a határidő-módosítás lehetőségével kapcsolatosan. Erre utal Kőrös városához íródott levél:

Az Idő-folyamban semmiség, az emberi létezésben nagyon is valami az 168 esztendő, ami eltelt a Cegléd-Félegyháza közti „vaspálya” átadása óta. Bizony, a több mint 150 év úgy eltelt, mintha közben nem lettek volna sorsdöntő – egyes társadalmakat befolyásoló – történelmi események, még a „vaspálya” életére behatóan is. Bizony voltak!